" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
14

Debrecenben 172 millió forintért csináltak az 1-es villamosnak utastájékoztató rendszert, Budapesten az egykori szentendrei, mára H5-össé keresztelt HÉV pályáján kiépítettre 100 millió forintot költöttek. A debreceni már csak az időt mutatja, a fővárosi viszont működik rendesen. Mégis ez utóbbi ügyében zajlik büntetőeljárás a BKV-ügy részeként, Debrecenben pedig elköltenek újabb 100 millió forintot a rendszer felújítására.

A BKV-ügy egyik emblémája lett a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszere, miután Balogh Zsolt, a BKV egykori megbízott vezérigazgatója azt állította több jobboldali sajtóorgánumnak, illetve a hatóságoknak is, hogy a silány módon kivitelezett eszköz kifizetésére kényszerítették. A berendezéseket az azóta az ügy miatt tönkrement CC Soft Kft. állította fel. A BKV korábbi belső iratai cáfolják Balogh említett állításait, de a bíróságon már maga a BKV egykori vezetője sem úgy emlékezett az ügyletre, mint egy szükségtelen és pazarló beszerzésre.

20100323accsoftkf11.jpg(Forrás: origo.hu)

A BKV dokumentumai szerint az utastájékoztató rendszer a próbaüzem során 99,9 százalékban jól működött, és a berendezések most is segítik a szentendrei HÉV utasait. Ennek ellenére az ügyészség vádat emelt a rendszer telepítése miatt, amit a vádhatóság szükségtelen, pazarló beszerzésként értékelt. S hiába szerezték be a hatóságok a szükségtelenséget cáfoló aktákat, ugyanis emiatt is járhatnak bíróságra az ügy egyes szereplői. A kivetelező cég ügyvezetőjét ugyanis az eljárás során nem hallgatták ki, noha maga is ajánlkozott sajtónyilatkozataiban a hatóságoknak.

Nem szolgálja ugyanakkor jelenleg a debrecenieket az 1-es villamoshoz kiépített utastájékoztató. Jelenleg nemhogy a villamosok érkezését, de még a pontos időt sem mutatják a DKV utastájékoztató oszlopai. A rendszerre néhány évvel ezelőtt 172 millió forintot költöttek, ebből az összegből állították fel a kijelzőket és a korhű oszlopokat a megállókban, valamint fektették le az optikai kábeleket.

Az informatikai rendszer azonban elavult, ezért azt le kell cserélni – nyilatkozta még az év elején a Dehir.hu-nak Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója. Az oszlopok és a kábelek maradnak, a kijelzőket és a szoftvert cserélik le. Emellett öt új oszlopot is kihelyeznek, és a járműveken is lecserélik az utastájékoztató rendszert; a villamosok és a trolik is jól olvasható LED kijelzőket kapnak a szélvédőkre. A korszerűsítésre csaknem 100 millió forintot nyert a cég a Regionális Operatív Program pályázatán, melyhez a DKV még 25 millió forinttal járul hozzá.

Az elképzelések arról szóltak, hogy még 2012 év végéig elvégzik a felújítási munkákat, de nem akadt megfelelő jelentkező az informatikai feladatokra, ezért nemrégiben újabb pályázatot írtak ki korszerűsítésre, amelyre december 21-ig jelentkezhetnek a lehetséges kivitelezők. Így legkorábban 2013 elején lehet működő utastájékoztató rendszere a debrecenieknek. Bár több mint egy éve nem működnek a berendezések, ott fel se merült, hogy bárki is hibázott, netán hogy bűncselekmény történt volna. Pedig Debrecenben nem működik a rendszer, Budapesten pedig igen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.