" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
7

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult Hagyó Miklós, szerinte ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el - számolt be a Blikk.

A volt főpolgármester-helyettes szerint ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyét is, így a szabadsághoz és biztonsághoz való jog biztosítását, az embertelen bánásmód tilalmát, illetve a családi élethez való jogot. Hagyó szerint indokolatlanul helyezték előzetes letartóztatásba, és hosszabbították azt meg többször is, romló egészségi állapota ellenére.

Állítása szerint ugyanis "esze ágában sem volt külföldre szökni", és a kezdetektől együttműködött a hatóságokkal. Az egykori politikus azt is sérelmezi, hogy összebeszélés veszélyére hivatkozva idővel megtiltották, hogy élettársa a rendes látogatási időn felül is bemehessen hozzá. Hagyó mintegy 10 hónapig volt előzetes letartóztatásban, ezt követően helyezték házi őrizetbe. A strasbourgi bíróság szerint Hagyó beadványa megalapozott is lehet, ezért felkérték a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy reagáljanak a panaszokra.

Mint ismert, Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, továbbá kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja a vádhatóság. Az ügyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde (Szájer József fideszes EP-képviselő felesége) helyezte át a Zuschlag János volt MSZP-s politikust is elítélő Kecskeméti Törvényszékre - több vádlott és védőik szerint jogsértően, emiatt alkotmánybírósági beadványt is tettek.

(forrás: nepszava.hu)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása