" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
1

Hogyan áll a Synergonos nyomozás – tette fel a kérdést Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a Kecskeméti Törvényszéken a BKV-ügy minapi tárgyalásán, miután Hagyó Miklós elsőrendű vádlott befejezte vallomása felolvasását. Az adekvát kérdést azután hangzott el, miután Hagyó jelezte a bíróság előtt, hogy az úgynevezett Nokia-dobozos ügy nem történt meg, illetve  semmiféle bizonyítéka nincsen vele szemben a vádhatóságnak, mindössze Balogh Zsolt negyedrendű vádlott vallomása támasztja alá, hogy az ügyletre egyáltalán sor került.

Balogh vallomásaiban azt állította, a Synergon akkori vezérigazgatójától származott az a 15 millió forint, amit egy Nokia dobozban átadott Hagyónak. Balogh azt is kijelentette, az említett cég nyert el egy közbeszerezést, amelyből az első 15 milliót eljuttatták az ő nevében Hagyóhoz. 

De az ügyészség még csak meg sem hallgatta a Synergon-vezért, vagyis nem követte az állítólagos vesztegetési pénznek az útját.

S ezt az ügyészség képviselője is megerősítette: Kutron Katalin ugyanis azt reagálta a bírói kérdésre, hogy tudomása szerint semmiféle eljárás nem zajlik az említett céggel, vagy annak vezetőivel kapcsolatban.

Hagyó Mikós pedig bíróság előtti vallomásában kifejtette azt is, hogy a vádhatóság vádját Baloghén kívül az ügy szempontjából érdektelen vallomások támasztják alá. Felidézte, hogy a volt BKV-vezér egy találkozót kezdeményezett egy hétvégi napra vele, amire Gödöllőn került sor, mivel Hagyó akkori kedvesénél töltötte a munkaszüneti napokat. Balogh szerint e találkozón közölte volna vele a volt főpolgármester-helyettes, hogy évi 15 millió lesz a tagdíj.

A vallomásból kiderült, a nyomozóhatóságok azzal próbálták alátámasztani Balogh szavait, hogy tanúként hallgatták ki annak az egészségközpontnak a vezetőjét és munkatársát, ahová időközönként a volt politikus kezelésekre járt. A tanúk azonban csak arról tudtak számot adni, hogy Hagyó járt az intézményben és általában kimerültsége okán a kezeléseket átaludta. Vagyis az akkurátus nyomozati munka segítségével kiderültek Hagyó Mikós akkori alvási szokásai, de ezek nem támasztották alá azt az eseménysort, ami kétharmados támogatottságot hozott6 a 2010-es választásokon a Fidesznek.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása