" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

aug
2

Míg Hagyó Miklós és a BKV-ügy több gyanúsítottja előzetes letartóztatásban ült, addig más szereplők - köztük egy vádlott és az igazságszolgáltatás emberei is - kedvező helyzetbe kerültek. A teljesség igénye nélkül vegyük sorra, hogy kiknek és hogyan kedvezett közvetve vagy közvetlenül a Fidesz, vagy éppen csak hogyan kötődnek ezek a szereplők ahhoz a párthoz, amelynek elemi érdeke volt a kommunikációjában szófordulatként használt „korrupt szocialisták” jelzős szerkezet alátámasztása.

Ahogyan a Népszava összeállításából is kiderül:


- Pető Györgyöt, Óbuda korábbi szocialista alpolgármesterét - aki köztudottan Hagyó politikai riválisa volt - 2010 márciusában felvették a BRFK állományába, a BKV-ügyben is nyomozó osztályra, majd a Fidesz önkormányzati győzelme után állást kapott Tarlós István főpolgármestertől. Előbb a Fővárosi Közterület-felügyelet, majd a budapesti FBI-ként emlegetett Fővárosi Biztonsági Iroda vezetője lett.

pető.jpg (forrás: stop.hu)

- Schmidt Gábor 2010 szeptemberében"Baloldali Korrupciós Vállalat" címmel könyvet jelentetett meg, amelyben - mint az már a címből is kiderül - a BKV-ügyet a jobboldal kampányának eszközévé tette. Schmidt a Fidesz önkormányzati győzelme után állást kapott a városházán az új főpolgármestertől.

- Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője 2011. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta "a közérdeklődésre számot tartó, kiemelkedően bonyolult tényállású és jogi megítélésű ügyekben folytatott nyomozások során nyújtott teljesítménye, továbbá eredményes ügyészi és vezetői pályafutása elismeréseként".

keresztes.jpg(forrás: nepszava.hu)

- Győri György ügyész, aki dolgozott az ügyön, 2011. május 31-én a XI. és a XXII. kerületi ügyészség vezető-helyettes ügyésze lett.

- Balogh Zsolt a fideszes vezetésű Pécs buszközlekedését korábban gyanús körülmények között "privatizáló" közlekedési cégnél vezérigazgatói állást kapott - derült ki 2012. február 10-én. Kinevezése után a PK Busrent Kft. elállt az önkormányzattal folytatott jogi vitától, a város pedig "visszakapta" buszait.

balogh.jpg(forrás: nepszava.hu)

- Szabó Iván, Balogh ügyvédje 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át. Korábbi bejegyzésünkben részletesen beszámoltunk arról, hogy rengeteg szállal kötődik a Fideszhez

szabó iván.jpg(forrás: kulcsmagazin.hu)


- Szívós Mária bírót, aki rendre meghosszabbította Hagyó előzetes letartóztatását, 2011. június 27-én az Országgyűlés kormánypárti többsége az Alkotmánybíróság tagjává választotta.

szívós.jpg(forrás: http://fn.hir24.hu)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása