" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

júl
16

Balogh Zsolt ügyvédje. Az ismeretek frissítése végett tisztázzuk elsőként azt, hogy ki is az a Balogh Zsolt? A BKV egykori megbízott vezérigazgatója. Neki „köszönhetően” vált a „BKV-ügy” visszavonhatatlanul „Hagyó-üggyé” anno a köztudatban.

2010 márciusában ugyanis nyilatkozatturnéba kezdett a jobboldali sajtóban, amely során azt állította, hogy több alkalommal, összesen mintegy 70 millió forintnyi korrupciós pénzt juttatott el Hagyó Miklósnak, ebből 15 milliót személyesen, egy Nokia-dobozban. Ő az a gyanúsított, aki a kezdetektől fogva kiszolgálja a Fidesz kampányérdekeit a kihallgatásokon és a médiában egyaránt.

Védelmével először az országosan ismert Dr. Bárándy Györgyöt bízta meg, majd nem sokkal később ügyvédet váltott. Választása Dr. Szabó Ivánra esett, akiről tudvalevő, hogy rengeteg szállal kötődik a Fideszhez, tehát ahhoz a párthoz, amelynek kétharmados győzelme a BKV-ügy napirenden tartásának is köszönhető.

Ismerjük meg az ominózus szálakat!  Ahogyan saját honlapjáról is kiderül, a Dr. Szabó Iván és Társai Ügyvédi Társulás országos hírnévre a nagy vihart kavart Pécsi Vízmű Zrt. ügyében tett szert, tehát részt vett a vízmű „einstandjában”, amely komoly diplomácia konfliktushoz vezetett a franciákkal. Ez a megkérdőjelezhetetlenül fideszes kötődés azonban csak egy a sorban. 2010 nyarán Szabó Iván a száz százalékos állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. felügyelő-bizottságának tagja lett. Ő vezényelte le azon a nyáron a Magyar Fejlesztési Bank cégfoglaló akcióit, de emellett az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. épületéből is ő tette ki azonnali hatállyal a régi vezetést. Utóbbinak nem mellesleg a közbeszerzéseit is Szabó Iván bonyolítja.

Ha mindez még nem lenne elegendő: szintén az említett nyáron az Országos Választási Bizottságban a Fidesz koalíciós partnerének, a Kereszténydemokrata Néppártnak a delegáltja lett. Következő év augusztus 20-án Orbán Viktor kormányának vidékfejlesztési minisztere kitüntette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével a „vízi közmű szolgáltatás fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége” elismeréseként.

A sornak még mindig nincs vége: idén február óta Szabó Iván ügyvédként dolgozik Pécs fideszes önkormányzatánál. Épp abban a városban, amelyben védence, Balogh Zsolt közlekedési céget vezet. Ezek fényében talán nem meglepő, hogy 2012. április 16-án nem írta alá azt az alkotmánybírósági beadványt, amelyben a többi ügyvéd a Hagyó-ügy Kecskemétre történő áthelyezése ellen emelt panaszt. Úgy tűnik, van, akit nem zavar a jogsértés…!?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása