" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


dec
29

Újabb név került BKV-ügy “nyerteseinek” listájára. Most a Hagyó-ügy egykori nyomozójáról derült ki, hogy milliókat keres havonta a BKV alá tartozó DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgató-helyetteseként. Többször beszámoltunk már arról, hogy a BKV-ügyben a…

ápr
29

Két hónapja betöltetlen egy szék az Alkotmánybíróságon (AB) - írja az Index. A parlament pedig még meg sem próbálta megválasztani az utódot. Hiszen mióta a Fidesz elvesztette a kétharmadot, sokkal nehezebb lett ismét egy saját pártkatonát megszavaztatni az elvileg független…

dec
3

Pofátlan dolognak tartjuk, hogy Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy olyan bírói etikai kódex kiadására büszke, amelyet ő maga nem tart be. Különösen az elfogulatlanságra vonatkozó “parancsolatot”. “Kis tízparancsolatnak” nevezte Handó a…

már
11

A BKV-per a bizonyítéka annak, hogy politikusokat, illetve a környezetükben dolgozó szakembereket a sajtó által szenzációsnak tartott-, illetve szenzációként tálalt leleplezésekkel -  amikről később bebizonyosodtak, hogy tévesek, megalapozatlanok vagy irányítottak -, egy életre…

jan
3

Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybíróvá, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…

dec
27

Többen közrejátszottak abban, hogy 2012-ben a BKV-pert alaptörvény-ellenes és nemzetközi szerződésbe ütköző módon Kecskemétre helyezzék. Ismerjék meg a peráthelyezés egyik főszereplőjét, Szívós Mária alkotmánybírót. A BKV-pert végre visszahelyezték a…

dec
21

Mi az? Egy vagyonba került, teljesen fölösleges volt, ráadásul jelentős presztízsveszteség a magyar igazságszolgáltatás számára? Eláruljuk: a peráthelyezés. Mint ismeretes, hosszú állóháború után visszahelyezték a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe a BKV-per…

dec
4

224 nap elteltével az Alkotmánybíróság (AB) végre döntött: alkotmányellenesnek ítélte a bírósági ügyáthelyezésről szóló törvényt. Igaz, már korábban mindenki elismerte a peráthelyezések alkotmányellenességét. Sőt ki is vették az alkotmányból, sőt a jelenlegi…

dec
2

A koncepciós büntetőeljárások gyakorlatának visszaszorítása érdekében szeptember közepén nyújtott be törvényjavaslatát az MSZP a Btk. módosítására. A Mesterházy Attila, Harangozó Tamás és Juhász Ferenc által jegyzett javaslat indoklása szerint a Fidesz-KDNP…

dec
1

222 napja nem döntött az Alkotmánybíróság a peráthelyezések ügyében. Hogy ez sok vagy kevés, értelmezés kérdése. A Nemzeti Együttműködés Rendszer (NER) egyébként is ambivalens viszonyban van az idővel. Alkotmányról, törvényekről - és ezen keresztül életekről,…

nov
28

Az önként börtönbe vonuló Tóth úr egy napot töltött a Baracskán. Börtönnaplója szerint bent a legpozitívabb dolog az volt, hogy nem tapasztalt rasszizmust. Horváth Évának, a BKV-per vádlottjának nem volt ilyen szerencséje. Tóth úr, aki nem volt hajlandó kifizetni egy…

nov
2

A Fidesz eltörli az alkotmánybírákra vonatkozó 70 éves korhatárt. Ezáltal öt 2010 óta kinevezett bíró maradhat tovább hivatalban, köztük Szívós Mária is, akinek fontos szerepe volt a BKV-ügy alakulásában. A Fidesz már korábban is játszott a bírák korhatárával,…

okt
4

Tóth Gábor a BKV-ügy nyomozása során tevékenykedő rendőrfőkapitány végig magabiztosan nyilatkozott az eljárással kapcsolatban. Névvel vállalta, hogy a kezükben van a nyomozás, és újabb előkerülő bizonyítékokról, nyomozati vallomásokból levont következtetésekről…

sze
5

A Hagyó-dosszié blog újabb résszel jelentkezett a "Ki kicsoda a Hagyó-ügyben?" című sorozatában. Szívós Máriának - a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként, később pedig az Alkotmánybíróság tagjaként - többször is szerepe volt a BKV-ügy menetének alakulásában. Döntési…

aug
20

"Szabó Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak még ugyan olyan bírák is, akik őrzik a függetlenségüket, ám „a hatalom előtt mindenesetre megnyílt annak lehetősége, hogy a kevésbé szilárd jellemű bírákat büntetéssel fenyegetve, vagy jutalommal kecsegtetve,…

aug
19

"A DK politikusa szerint "az ügyészség már régóta a kormány szempontja szerint emel vagy ejt vádat mindenki ellen. Tavaly óta pedig csak a kormányon múlik, hogy talál-e hozzá olyan bírót, aki hajlandó a kormánynak tetsző ítéletet meghozni". Példaként említette, hogy Szívós…

aug
9

Jogerőre emelkedett a strasbourgi bíróság ítélete Hagyó Miklós ügyében július 24-én. Ahogy már beszámoltunk róla, az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el Hagyóval szemben előzetes letartóztatása alatt. De mi is volt…

aug
5

Első olvasói levelünk hatására úgy döntöttünk, többi követőnket is írásra buzdítjuk. Arra kérjük, hogy bejegyzéseink ismeretében fogalmazzák meg véleményüket, és küldjék el nekünk a hagyodosszie@gmail.com e-mail címre, hogy másokkal is megoszthassuk gondolataikat! Addig…

aug
5

A Hagyó-dosszié blog újabb résszel jelentkezett a „Ki kicsoda a Hagyó-ügyben?” című sorozatában. Mivel úgy tapasztaltuk, hogy a BKV-per – érthetően – igen nagy érdeklődésre tart számot, ráadásul a korábbi részeket is közöltük, természetesen az alábbiakban –…

júl
27

A www.hagyomiklos.com összefoglalója Szívós Máriának a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként, később pedig az Alkotmánybíróság tagjaként többször is szerepe volt a BKV-ügy menetének alakulásában. Döntési szerepe volt a vádlottak kétes indokú előzetes…

júl
11

Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybírává, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…

jún
17

Szívós Mária korábbi nyomozási bírót máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybírává, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy éppen jóváhagyta az…

ápr
18

Jövő kedden hirdetnek ítéletet Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében. A volt főpolgármester-helyettes még 2010-ben fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szerinte ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el.…

jan
22

A BKV-büntetőper vádlottai meghallgatásának végeztével a vádhatóság tett észrevételeket a Kecskeméti Törvényszéken. Homonnai János ügyész elsősorban a zsidózás és H. Éva vádlott begyógyszerezése miatt védekezett hosszan, noha ezen vádak nem nekik, hanem a…

jan
5

A nyomozási bírából alkotmánybírává előléptetett Szívós Mária minden a demokrácia és a jogállamiság szempontjából fontos alkotmánybírósági döntéshez különvéleményt fűz, amelyben kifejti miért is nem ért egyet az adott határozattal. Most épp a védhetetlen…