" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


máj
31

Jobban jártak volna, ha “kischmittelik” az előző anyagokból a neveket, de inkább elindultak a Grimm fivérek által kitaposott ösvényen, és kitaláltak karaktereket. Végül is Balogh Árpád ellen nem nyomoztak soha, nosza lássuk, ő mit tud mondani, ki-kinek adott nokiás dobozban dellát? Tényleg nem értem…

jan
3

Hat évvel az első letartóztatások után, 2016 januárjában elsőfokú ítélt született a BKV-perben Kecskeméten. Sokan, sokféleképpen értelmezték a bíróság nem jogerős döntését. A vörösiszap-perrel egyidőben született döntésre reagálva a csepeli rezsirambótól az OBH elnökéig mindenki megszólalt.…

ápr
14

Már öt éve cikksorozatunk korábbi részeiben is foglalkoztunk azzal, hogyan söpört végig a letartóztatási hullám 2010-ben a BKV-botrány kirobbanását követően. Ám most vizsgáljuk meg közelebbről, hogyan is zajlottak 5 éve ezek az indokolatlanul embertelen, törvénysértő…

jan
29

Öt évvel ezelőtt szinte nagyüzem volt a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán. 2010 januárjában kezdődött a későbbi nevén BKV-ügy nyomozásának azon része, amikor valakik úgy érezhették, ideje becibálni az utóbbi néhány hónap sajtóhadjáratában elsőként nevesített…

jan
3

Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybíróvá, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…

dec
30

"Higgyék el, hogy tényleg nem tudok Hagyó Miklósra olyan terhelő vallomást tenni, amit bizonyítékokkal alá is tudnék támasztani, vagy ténylegesen igaz is lenne." "Pszichikai kényszer hatása alatt, gyakori megszakításokkal kényszerítették ki a vallomásomat a…

dec
10

Kerestem ám az MTI tudósítását napokig a BKV-perről, vagy ahogy ők előszeretettel nevezik, a Hagyó-perről, annak csütörtöki felvonásáról. Na, nem mintha bármikor is hivatkozhatna az ember az ő anyagaikra, de hát mégis csak közszolgálat, nemde?  Nem találtam, nem…

dec
8

Az elmúlt héten érdekes fordulat jellemezte a Kecskeméten zajló BKV-pert. Ezúttal ugyanis nagyon fontos tanúvallomás volt soron, de egy ügyvédi bejelentés is kedélyborzolóan hatott a bíróságra. Ugyanis Kádár András - aki Hagyó Miklós védőjeként szerepel az ügyben -…

nov
28

Az önként börtönbe vonuló Tóth úr egy napot töltött a Baracskán. Börtönnaplója szerint bent a legpozitívabb dolog az volt, hogy nem tapasztalt rasszizmust. Horváth Évának, a BKV-per vádlottjának nem volt ilyen szerencséje. Tóth úr, aki nem volt hajlandó kifizetni egy…

okt
4

Tóth Gábor a BKV-ügy nyomozása során tevékenykedő rendőrfőkapitány végig magabiztosan nyilatkozott az eljárással kapcsolatban. Névvel vállalta, hogy a kezükben van a nyomozás, és újabb előkerülő bizonyítékokról, nyomozati vallomásokból levont következtetésekről…

sze
18

Fordulatot hozott a BKV-perben, hogy a keddi tárgyaláson a 4-es metró projektcégének igazgatója - a védői kérdések és okirati bizonyítékok hatására - visszavonta az elsőrendű vádlott Hagyó Miklósra a nyomozás idején tett negatív, kijelentéseit. A Kecskeméti…

aug
16

A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta, hogy a vádlottak és az ügyben szereplő tanúk egymás után vonták vissza vallomásaikat. Közülük sokan arra hivatkoztak, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a főváros egyes…

aug
5

Tóth Gábor 2007 júniusától 2010 júliusáig volt a főváros rendőrfőkapitánya. [ Gyermeket vár a főkapitányi házaspár – Velvet, 2008.02.02.] Gyurcsány Ferenc második kormányzása idején, valamint Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt töltötte be ezt a…

aug
5

A Hagyó-dosszié blog újabb résszel jelentkezett a „Ki kicsoda a Hagyó-ügyben?” című sorozatában. Mivel úgy tapasztaltuk, hogy a BKV-per – érthetően – igen nagy érdeklődésre tart számot, ráadásul a korábbi részeket is közöltük, természetesen az alábbiakban –…

aug
1

Véget ért a BKV-per bírósági szakaszának első része. A nyári ítélkezési szünetet mi is igyekszünk kihasználni, hogy megvizsgáljuk a kétségtelenül az évtized legnagyobb érdeklődéssel kísért perének hátterét. Az ügy tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta,…

júl
11

Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybírává, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…

már
31

2012. január 17-én, Csütörtökön, Kecskeméten hallhatta Magyarország, Horváth Éva vallomását, aki a BKV perben VI. rendű vádlott a cég 15 megvádolt munkatársából. A volt sajtóreferens vallomása egy sokkoló elbeszélés volt az előzetesben töltött idejéről. Horváth, akit…

már
14

A Népszava információi szerint tudta nélkül adtak kábítószert a börtönben a BKV-per egyik vádlottjának. Hagyó Miklós egykori sajtósát fegyelmi eljárással fenyegették, "mert nincsenek jogai". A napilap online a hagyomiklos.com oldalon található jegyzőkönyvre hivatkozva tárja…