" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


jún
26

A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres dolgozat…

nov
14

A keddi tanúvallomások nem támasztják alá a vádat a BKV-per utastájékoztató rendszerre vonatkozó részében. Nagyon nem. Az egyik tanú, M. György, annak a Thales Magyarország Kft.-nek volt ügyvezetője, amely a HÉV-vonal biztosító berendezését építette ki. Mint mondta, az…

nov
12

Két tanú is vallomást tett Kecskeméten a BKV-per keddi tárgyalásán: ismét a szentendrei HÉV-vonal utastájékoztató rendszerének kiépítése volt a téma.  Elsőként Egervári Ajtonyt hallgatta meg a bíróság. A C.C. Soft Kft. egykori igazgatója a bíró kérdésére…

okt
25

Bizarr kettősség: a bíróság azt vizsgálja, hogy az AAM Zrt. munkájára szükség volt-e a BKV-nál. Máshol biztosan kellenek, hiszen a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Miniszterelnökség a megrendelőik közé tartozik. Ezen a héten két tanút hallgattak meg a Kecskeméten zajló…

okt
24

Fontos nap volt a keddi a BKV-per szempontjából. Meghallgatták végre Egervári Ajtonyt. Azt az embert, aki releváns információkkal tud szolgálni arra nézve, hogy végül is miért így alakult a szentendrei HÉV-vonal utastájékoztatási rendszerének hányatott története. Mert ki is…

okt
22

Egervári Ajtonynak, a C.C. Soft Kft. egykori vezetőjének meghallgatásával folyatódott a BKV-per tárgyalása Kecskeméten. A tanú megerősítette, hogy soha, semmilyen kapcsolata nem volt Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel, a per vádlottjával. Több fontos dologra is…

okt
21

Első ízben hallgatják meg a BKV-ügy egyik koronatanúját kedden a Kecskeméti Törvényszéken. A nyomozás két esztendeje alatt ugyanis a hatóságok nem voltak kíváncsiak a C.C.Soft Kft. vezetőjére Egervári Ajtonyra, aki most a bíróság előtt tehet vallomást a HÉV…

okt
13

A C.C. Soft-os meghallgatás vélhetően már olvasóink számára is egy kissé unalmas. De akadtak itt azért érdekes részletek, amiket most csütörtökig nem hallottunk az I/14-es vádpont tárgyalása során. A csütörtök tárgyalási nap tételmondata mindenképpen az volt, amikor egy…