" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


ápr
12

Kecskemét, 2015. április 9., csütörtök (MTI) - Hagyó Miklós elsőrendű vádlottra terhelő leveleket olvastak fel az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken.  A BKV Zrt. egykori…

jún
16

A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres…

már
27

Az EBESZ döbbenetes leleplezése címmel jelentette meg az Index tegnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet magyar választásokról szóló időközi jelentését. Érthető a maliciózus megfogalmazás, hiszen olyan dolgokat állapít meg a nemzetközi szervezet, amit egy…

nov
21

Bár a távirati iroda részletesen beszámolt a BKV-peren történtekről, a legtöbb tudósításukra jellemző volt, hogy a hangsúlyt a régebbi vallomásokra helyezték, miközben arra, hogy e kijelentéseket visszavonták, legtöbbször csak ködösen utaltak. Az MTI egyáltalán nem számolt…