" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
26

A volt miniszterelnök szerint ez az "elszámoltatási ügy" alatta indult. Nos, megmutatjuk közelebbről, mire is olyan büszke Gyurcsány. A BKV-ügy lefolyása és elért "eredményei" is inkább szégyenkezésre adnának okot.

már
22

Hiába ért véget a BKV-per, hiába vonult vissza Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes a politikától, és hiába állapította meg a bíróság jogerősen, hogy Hagyó valamennyi vagyonát törvényes, ellenőrizhető módon szerezte, a jobboldali sajtó nem zavartatja magát: ismét összemosta Hagyó nevét egy…

már
12

A Fidesz 2010 óta nem csak szlogent választ magának az aktuális választási kampányához, hanem megbilincselt szocialistát is. Íme a Fidesz lejáratókampányainak áldozatai az elmúlt 8 évből, és a valódi okok, amiért előzetesbe kerültek.

már
2

Czeglédy Csabát kényszervallatás során hivatalos személyek próbálták meg rávenni arra, hogy előzetes letartóztatása alatt Gyurcsány Ferencre valljon – ezt az Egyenesen című műsorban mondta az előzetesből frissen szabadult politikus.

süti beállítások módosítása