" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

jan
3

Hat évvel az első letartóztatások után, 2016 januárjában elsőfokú ítélt született a BKV-perben Kecskeméten. Sokan, sokféleképpen értelmezték a bíróság nem jogerős döntését. A vörösiszap-perrel egyidőben született döntésre reagálva a csepeli rezsirambótól az OBH elnökéig mindenki megszólalt. Decemberig úgy tűnt, hogy a Szegedi Ítélőtábla fog jogerős döntést hozni jövőre, de az ügyészek máshogy tervezik. Mi várható 2017-ben az egyik legjelentősebb elszámoltatási perben?

tiz-joslat-2014-re.info_.jpg

Ha az ügyészeken múlik, akkor hat embert visszaküldenek első fokra, a többi vádlott meg mehet másodfokra Szegedre súlyosbításért. Bár nem nevezték meg kik lesznek ezek, körülírták Mesterházy Ernő másodrendű, illetve a hatodrendű vádlott Mátay-Horváth Évát, pluszban ugye az eljárás névadóját, Hagyó Miklóst.

Idézzük ide az ügyészi közleményt: “a főváros volt főpolgármester-helyettese valamint a Főpolgármesteri Iroda Kormányzati Koordinációs Központjának volt vezetője, a BKV Zrt. volt sajtóreferense és három társukkal szemben a tényállás megalapozatlansága miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.”

Ki a másik három? Miért nem lehet megnevezni őket, hogy esetleg tudják, hol kell védekezniük? Taktika? Trehányság? Vagy csak úgy gondolták, hogy úriemberként belefér egy kis móka, mert megtehetik? De ne akadjunk fenn az ügyészség eljárásán, ha mókazni kell, ők tudják, hogyan kell csinálni. Elég megnézni a vádiratot, vádiratokat.

Gondoljuk tovább. Hol lenne az új eljárás a hat ember esetében? Lehet esetleg az egyébként is illetékes Fővárosi Törvényszék? Ahonnan törvényi szabályozással, szemben persze egy alkotmánybírósági döntéssel “elpakolták” a pert.

Emlékeztetőül: a peráthelyezéses történtben a Kúria mondta ki a végső szót, miszerint hiába az AB döntés arról, hogy alkotmányellenes az áthelyezés Kecskemétre, mivel már ott elkezdődött, fejezzék is be ott első fokon. Namármost az új eljárás kapcsán ezt már nem lehet eljátszani, nem lehet tehát máshol tárgyalni, mint az illetékes bíróságon, azaz a Fővárosi Törvényszéken.

További kérdés, hogy ha az ügyészség folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy itt bűnszervezet létezett, mit kezd azzal a szituval, hogy a bűnszervezet egyik része Szegeden várja a jogerős ítéletet, addig a bűnszervezet másik része meg Budapesten védekezik egy új eljárásban. Ehhez ugye minimum egy új vádirat kellene, ha jól számolom, akkor a hetedik…

Meddig tartana egy 2017-ben megkezdett új eljárás? 2018 márciusában, áprilisában lehet még a Magyar Időkben, vagy egyéb lakájmédiákban visszamutogatni a Demszky-Hagyó-korszakra?  Vagy csak egyszerűen szárazon tartják a puskaport, hátha lehet még a fővárosi szocikat ütni a Hagyó-sztorival? Mármint azokat a szocikat, akik már 2010-ben kitörölték Hagyót az emlékezetükből, meg mint kiderült a nyilvántartásukból is.

Ködös a történet, de az irány felsejlik. Nyilván bizonyos dolgokban nem nyomozhatnak, ezért kiássák a hatszor megdöglött, eltemetett lovat, és rugdossák tovább. Munka jeligével..

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása