" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

dec
29

Újabb név került BKV-ügy “nyerteseinek” listájára. Most a Hagyó-ügy egykori nyomozójáról derült ki, hogy milliókat keres havonta a BKV alá tartozó DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgató-helyetteseként.

love-d0000ea214e05e0003527.jpg

Többször beszámoltunk már arról, hogy a BKV-ügyben a politikai érdekeknek megfelelően tevékenykedő rendőrök, ügyvédek, ügyészek, és bírák sorra megkapták a jutalmukat. Annak ellenére, hogy már több esetben is kiderült, hogy - finoman fogalmazva - „szakmai hibát követtek el”.

Nagy Zsolt gazdaságvédelmi szakon végzett a rendőrtiszti főiskolán, majd részt vállalt a Hagyó-ügy finoman szólva is megkérdőjelezhető szakmaiságú nyomozásában. A Népszabadság cikke sejteti, hogy nem véletlenül kapta pont ő ezt a milliós fizetéssel járó pozíciót. Hogy valóban így van-e, nyilván nem tudthatjuk pontosan, annyi azonban bizonyos, hogy Nagy Zsolt egy a sorban. A sor pedig hosszú, és fontos pozíciókkal van kikövezve...

 

Kik jártak még jól a BKV-ügy főszereplői közül?

A nyomozást lefolytató Pető György az FKF és az FBI élére került egyszerre. Hagyó kihallgatását végző Halász Ottó az FKF biztonsági igazgatóságának igazgatóhelyettese lett. Tóth Gábor jelenleg a Fővárosi Önkormányzat közbiztonsági munkacsoportjának vezetője, ahol több régi kollégájával, rendőri vezetőkkel dolgozhat együtt. Dr. Szabó Iván Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét, Keresztes Imre főügyész pedig az érdemrend Középkeresztjét kapta meg. Szabadváriné Dr. Vámos Katalin Tarlós István egyik főtanácsadója lett kiemelt bérezéssel és juttatásokkal, Szívós Mária pedig már alkotmánybíróként tevékenykedhet.

A BKV-nál jelenleg betöltött pozíciójában Nagy Zsolt vállalatbiztonsággal foglalkozó szakemberként elsősorban a hatósági engedélyezést végzi, illetve "a nemzetgazdasági érdekek közvetlen szolgálatát látja el, különös tekintettel az EU-s források legnagyobb mértékű lehívására". Teszi pedig mindezt 1,1 millió forintért havonta. E mellé persze 40 százalékos pré­mium, egy saját használatú Skoda Octavia és mobiltelefon is jár.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása