" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

ápr
29
Két hónapja betöltetlen egy szék az Alkotmánybíróságon (AB) - írja az Index. A parlament pedig még meg sem próbálta megválasztani az utódot. Hiszen mióta a Fidesz elvesztette a kétharmadot, sokkal nehezebb lett ismét egy saját pártkatonát megszavaztatni az elvileg független testület tagjai közé, akiknek már eddig is számtalan a Fidesznek kedvező döntést "köszönhetünk".
AB.jpg

Legutóbb 2010-ben, mikor szavazattöbbségben volt a Fidesz, már másnap elfoglalta helyét a távozó alkotmánybíró (fideszes) utóda. Most azonban patthelyzet alakult ki, ugyanis az immár beleszólást kapó ellenzék nem meglepő módon nyilván ellenezné, hogy egy újabb elvileg független, ám gyakorlatilag fideszes taggal bővüljön az alkotmányjogi döntésekben kulcsfontosságú ítéleteket hozó szervezet.

A jelenleg 14 fővel működő AB-ban már így is éppen elég (összesen 8) bebetonozott fideszes tag ül: 
  • Lenkovics Barnabás
  • Balsai István
  • Dienes-Oehm Egon
  • Juhász Imre
  • Pokol Béla
  • Salamon László
  • Varga Zs. Andrást
  • Szívós Mária
Az ő hathatós közreműködésüknek köszönhetően a kormánypártnak eddig mindig nyert ügye volt. Ezek az alkotmánybírák ugyanis mindig leplezetlenül döntenek a Fidesznek kedvezően. Lenkovics, a testület (fent említett) elnöke ki is mondta, hogy "az AB egyik feladata, hogy ne akadályozza a kormányt". Ennél szebb virágnyelven meg sem fogalmazhatta volna az elfogultságot.
Másik "személyes kedvencünk" Szívós Mária, aki minden a demokrácia és a jogállamiság szempontjából fontos alkotmánybírósági döntéshez különvéleményt fűz, amelyben kifejti miért is nem ért egyet az adott határozattal. Szívós különvéleményt fogalmazott meg a választási regisztráció védelmében, ellenezte a bírák kötelező nyugdíjazását (ami nélkül őt is nyugdíjba küldték volna)A BKV-ügy alakulásában is kulcsszerepe volt: ő volt az egyetlen, aki különvéleményt fogalmazott meg, amikor az AB kimondta az peráthelyezések alkotmányellenességét. Illetve Különvéleménye volt akkor is, mikor később az AB visszamenőleges hatállyal is megsemmisítette az erre vonatkozó rendelkezéseket
Szívós egyébként alkotmánybírósági karrierét is a BKV-ügynek köszönheti. Korábban ugyanis a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként a BKV-ügyben is többször került döntéshelyzetbe. (Itt épp ellenkező határozatokat hozott, mint a zavargások idején, mikor szabadon engedte az akkori kormány ellen tüntetőket). Szigorúbb kényszerintézkedést rendelt el a BKV-ügy öt vádlottjának úgy, hogy legtöbb esetben automatikusan, megkérdőjelezhető indokra, nem létező adatra hivatkozott. Szívós döntésének következményeként pedig több vádlottnak is elfogadhatatlan körülmények közt kellett töltenie előzetes letartóztatását.  
Szívós egyébként nem is lett volna alkotmánybírónak választható, mivel semmiféle tudományos munkája nem volt. Ám az imént említett munkásságával, mint látszik, megszolgálta Orbánnak az alkotmánybírói kinevezést.
Mi reméljük, hogy nem egy újabb Szívóshoz hasonló szakmai múlttal rendelkező alkotmánybíra foglalja el az üres széket. Igaz, ez esetben is maradna az alkotmánybírák fideszes többség, ez mégis csak egy lépés lenne az AB elfogulatlansága felé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása