" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

feb
7

“Öt évvel ezelőtt szinte nagyüzem volt a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán. 2010 januárjában kezdődött a későbbi nevén BKV-ügy nyomozásának azon része, amikor valakik úgy érezhették, ideje becibálni az utóbbi néhány hónap sajtóhadjáratában elsőként nevesített Szalainé Szilágyi Eleonórát. Majd jöttek a többiek. Három héttel később pedig már meg is volt nevezve (szivárogtatás formájában) az, aki ellen valójában az egész ügy felépült.”

Mint egy koncepciós per első stációjaként emlékezünk 2010. február 2-i dátumra, amikor a közelgő kampány miatt Hagyó Miklós lemondott budapesti és kerületi mandátumáról, illetve visszalépett a jelöltségeitől is.

Sorozatunk előző részeiben bemutattuk 2010 januárját, amikor is egymásnak adták a kilincset a BKV vezetői a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán.

Emlékeztetőül a januári krónika:

2010. január 7-én a Budapesti Rendőr Főkapitányság kezdeményezte Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatását. 2010. január 9-én a rendőrség előállította Horváth Évát, Hagyó korábbi szóvivőjét.Január 12-én Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt is meggyanúsították. Január 22-én pedig Regőczi Miklós korábbi, és Bolla Tibor akkori vezérigazgató-helyettest hallgatták ki gyanúsítottként. Január 26-án reggel a rendőrök megszállták a BKV VII. kerületi székházát. A házkutatás során a nyomozók begyűjtötték az összes Antal és Balogh által aláírt tanácsadói szerződést. A rendőrség még aznap őrizetbe vette Antal Attilát hűtlen kezelés gyanújával.2010. január 30-án az ATV rendőrséghez közeli forrásra hivatkozva hozta le először, hogy Antal és Balogh is terhelő vallomást tett Hagyóra.

Bemutattuk azt is, hogyan is zajlottak ezek a kihallgatások, kikről kérdeztek a nyomozók, illetve mit kellett nagyjából mondani ahhoz, hogy valaki kikerüljön az előzetesből.

Visszaemlékező sorozatunk harmadik részében beszéljenek inkább a képek jeligével megmutatjuk Önöknek azt, hogyan is kell hozzáállni a vádakhoz. Illetve mit tesz egy politikus, ha tisztázni akarja magát a vádak alól. És igen, kedves néző, ez csak öt évvel ezelőtt történt. Akkor még ki mertek állni politikusok azzal, hogy rendben van, nézzük meg mi történt, állok minden vizsgálat elé…

Ismerős az ilyen politikusi attitűd? Nem hiszem….Az utóbbi öt évben ilyet nem láthattunk fideszes politikusoktól. Az egy dolog, hogy menekülnek a kamerák elől, de a szomorúbb az, hogy nincs ma Magyarországon olyan rendőr-ügyész, aki tenni mer bármit is, a főnökök ellenében..

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása