" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

jún
13

"A nokiás doboz legendája és a valóság" címmel jelent meg egy újabb tanulmány a BKV-ügyről. Közel 90 ezer karakteres dolgozatában a szerző a Hagyó-ügy jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait dolgozza fel:

2 (1).jpg

A tanulmány célja nem az igazságtétel, nem a védelem álláspontjának kritika nélküli átvétele. Ehelyett kifejti, hogy vált a nokiás doboz a korrupció szimbólumává, és végül ehhez képest milyen kevés szó esik róla az ügy vádiratába. Megkérdőjelezi a vádelvvel kapcsolatos követelmények teljesülését, és érinti a büntetőjog és a politika kapcsolatát is.

Szóba hozza a II. (nokiás dobozt tartalmazó) vádpont bizonyítottságával kapcsolatos problémákat. Ezen belül a nyomozati kihallgatásokkal kapcsolatban felveti a kérdést, hogy jogi értelemben nyomozati alku vagy nyomásgyakorlás történt-e? Felhívja a figyelmet arra is, hogy a BKV belső vizsgálata során volt okirati bizonyíték, amit nem használtak fel. Feltárja a nokiás dobozt kitaláló Balogh Zsolt vallomásaiban található több tucat ellentmondást. Rávilágít arra is, hogy Balogh még az általa megnevezett állítólagos szemtanút sem ismerte fel.

"Az ügyészség úgy emelt vádat Hagyó Miklós ellen, hogy a vád kizárólag Balogh Zsolt ellentmondásokkal teli vallomásán alapult, ezen kívül semmilyen más bizonyítékkal nem támasztották alá. ... Remélhetőleg a gyűlöletkeltő lejárató kampány nem fog folytatódni, és a bíróság európai jogállamhoz méltó módon, higgadtan, kizárólag a tények alapján fog dönteni."

(Az szerző joghallgató. Álnéven írta tanulmányát, mert témája miatt már eddig is ki volt téve politikai zaklatásoknak.)

forrás: A nokiás doboz legendája és a valóság - Dunai T. Ilona

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása