" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
11

A BKV-per a bizonyítéka annak, hogy politikusokat, illetve a környezetükben dolgozó szakembereket a sajtó által szenzációsnak tartott-, illetve szenzációként tálalt leleplezésekkel -  amikről később bebizonyosodtak, hogy tévesek, megalapozatlanok vagy irányítottak -, egy életre tönkre lehet tenni.

birosag_496.jpg

 

Ennek megfelelően mértékkel kezeljünk mindent addig, míg kétséget kizáró bizonyítékok alapján nem születik jogerős ítélet. Legyen ez politikus, vagy egy “egyszerű” állampolgára a Magyar Köztársaságnak. Bocsánat: Magyarországnak.

Előzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábort, az MSZP volt alelnökét az ügyészség. A vádhatóság szerint Simon egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál számlát nyitott.

Egyelőre ennyit tudunk, nyilván a következő napokban elkezdenek szivárogni a részletek, és ismerve az ügyészség sajtókapcsolatait, nyilván a Magyar Nemzet lesz az, amely ezeket a első kézből fogja tálalni.

Többször kiemeltük blogunk felületén, és szigorúan vesszük a magunk számára felállított elvet, miszerint nem fogunk (nincs miért) belefolyni az aktuálpolitikai csatározásokba. Pontosan ezért, a Simon-ügy kapcsán csak az előzetes letartóztatás elrendelése adja nekünk az apropót, hogy felelevenítsük a négy évvel ezelőtti eseményeket. Hiszen ez a történet gyökeresen különbözik Hagyó Miklós történetétől. Nézzük, mi történt 4 évvel ezelőtt!

Hagyó Miklós hiába ajánlotta fel számtalanszor az együttműködését a nyomozó hatóságokkal, abban az időszakban, vagy pontosabban fogalmazva: azon politikai körülmények között a politikai nagyvadnak számító Hagyó kilövésére már megadták az engedélyt. Az már egy bővebb értekezés tárgyát fogja képezni, hogy saját pártja, illetve párttársai mennyire vették komolyan azt az elvet, miszerint jogerős bírósági ítéletig mindenki ártatlannak számít. Mai napig létezik az a szcenárió, illetve a sajtó egy része azt sejtette hogy Hagyó egy párton belüli háború áldozata lett.

A hagyomiklos.com oldalon találhatóak azok a dokumentumok, amely 2010 tavaszán keletkeztek, és Hagyó teljes együttműködését bizonyítják a nyomozó hatóságok felé. 2010. május 11-én a politikus, ügyvédje útján írásban eljuttatta a Budapesti Rendőr Főkapitányság ezredesének, Berzsenyi Mihálynak tartózkodási helyét és egyéb elérhetőségeit, illetve jelezte, kész mindenben segíteni a nyomozást. Miközben a Magyar Televízió élőben közvetítette az Országgyűlés alakuló ülését, a volt főpolgármester-helyettes budai lakása előtt rendőrök várakoztak. Mandátuma megszűnése utáni percekben előállították, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanújával.

Tették mindezt nagyon látványosan, kamerák össztüzében, miközben kiderül a fent említett levélből, hogy elég lett volna egyetlen telefonhívás a BRFK részéről ahhoz, hogy a politikus megjelenjen akkor és ott, ahol kérik.

Majd rá három napra, a levél tartalma és annak ellenére, hogy mentelmi jogát kihasználva Hagyó Miklós még akár május 14-én délelőtt is repülőre szállhatott volna bármely olyan külföldi ország irányába, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal, arra hivatkozva rendelték el előzetes letartóztatásba helyezését, hogy „a nyomozás során adat merült fel arra nézve, hogy Hagyó a büntetőjogi felelősségre vonás elől külföldre kíván távozni”. A legszigorúbb kényszerintézkedés ellen a politikus védője fellebbezést nyújtott be, de azt a másodfokon eljáró bíróság több esetben elutasította.

Ezen a ponton nem mehetünk el amellett, hogy kik is játszottak szerepet az előzetes elrendelésében, majd folyamatos meghosszabbításában. Az előzetes letartóztatást elrendelő, majd meghosszabbító végzések rendszerint a „szökés és elrejtőzés veszélyét” jelölték meg, mint a fogva tartás szükségességét igazoló okot. Hagyó Miklós előzetes letartóztatását lényegében ugyanezeknek az indokoknak az automatikus megismétlésével hosszabbította meg az azóta alkotmánybíróvá avanzsált Szívós Mária.

Végszóként: a BKV-per a bizonyítéka annak, hogy politikusokat, illetve a környezetükben dolgozó szakembereket a sajtó által szenzációsnak tartott-, illetve szenzációként tálalt leleplezésekkel -  amikről később bebizonyosodtak, hogy tévesek, megalapozatlanok vagy irányítottak -, egy életre tönkre lehet tenni. Ennek megfelelően mértékkel kezeljünk mindent addig, míg kétséget kizáró bizonyítékok alapján nem születik jogerős ítélet. Legyen ez politikus, vagy egy “egyszerű” állampolgára a Magyar Köztársaságnak. Bocsánat: Magyarországnak.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása