Relatív, hogy hosszú időnek számít-e ennyi idő egy ember életében. Ennyi idő kell a középiskola elvégzéséhez vagy egy főiskolai diplomához. Ennyi idő alatt megtanul járni és beszélni egy gyerek, de még a legnagyobb szerelmek is kihűlhetnek 4 esztendő alatt. Politikai rendszerek dőlhetnek meg, vagy komplett történelem könyveket írhatnak át az ellenkezőjére. Nézőpont kérdése, de egy biztos: ennyi idő elég, hogy számot vessünk, vagy mérleget készítsünk.
Két ok miatt indít blogunk egy visszaemlékező sorozatot. Egyrészt, mert jelenleg is dübörög a kampány, egy hónap múlva választ az ország. Arra talán még sokan emlékeznek, hogy mi volt a 2010-es kampány hívószava: a nokia doboz. Nos, a magunk módján sokszor írtunk a kétharmadot eredményező, faék egyszerű üzenetről az akkori ellenzék részéről. A szocialisták nokia-dobozokban lopták a közpénzt! Persze tudjuk mi is, hogy nem csak emiatt a vád miatt borult narancsba az ország. Nem csak emiatt élünk négy éve a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, vagy a centrális erőtérben, ahogy jobban tetszik. Nyilván sok-sok oka volt annak, hogy ez a politikai konstelláció felállhatott, és megváltoztathatta az országot. Alkotmányból Alaptörvény lett, a köztársaságból részvénytársaság, a wc-papírból meg nemzeti wc-papír. Sorolhatnánk persze tovább, de a lényeg, hogy eltelt négy év, ideje mérleget vonni.
Másrészt a BKV-pernek jelenleg nincs gazdája. Nemhogy elsőfokú ítélet nincs, de az sem tudják az érintettek, hogy melyik bíróság fogja tárgyalni az ügyet. Csend van. Nem vihar előtti, hiszen azon már túl vagyunk. Az elmúlt négy év alatt a törvényhozó kétharmadnak sikerült megalkotnia a kiemelt ügyek fogalmát, megteremteni a peráthelyezések intézményét, beletuszakolni abba a grániszilárdságú Alaptörvénybe, majd az átmeneti rendelkezések közé mindezt úgy, hogy folyamatosan szembementünk az európai jogelvekkel, amire sokan hívták fel a magyar döntéshozók figyelmét.
De Döbrögiéket ez nem érdekelte, mentek a maguk útján egészen addig, míg a megbízható embereikkel feltöltött Alkotmánybíróság is kiosztotta a sallert. Van, amit még a kétharmadnyi mameluk, meg a jogvégzett főnökeik sem tudnak elintézni. Persze ez nem zavarja őket abban, hogy úgy “semlecigabisan” követeljék a bűnösök elítélését, miközben senki nem tett többet azért, hogy az ügy ott tartson, ahol tart. Gyorsítani akarták a pereket, ehelyett meglehet, mindent elölről kell kezdeni. A szép a dologban az, hogy ez a helyzet is kapóra jöhetett nekik. Bocsánat! A szimpatikus civil társaságnak, akik plakátolnak a nagytestvér helyett. Adományokból persze, mert abból simán kijön egy országos lejárató-kampány.
Aki nem MTI, vagy a közszolgálati (ezt most nehezen tudom leírni is) média híreiből értesül a világ, vagy is hazánk dolgairól, az pontosan tudja, hogy mennyit ér a nokia-doboz történet éppen négy évvel az emlékezetes Balogh nyilatkozat turné után. Kezdődött egy Magyar Nemzet interjúval, majd jött a Hír Tv. A Fidesz politikusai, médiamunkásai körülbelül annyiszor csapták le a volt BKV-vezér magas labdáját, ahányszor ma elhangzik a rezsicsökkentés kifejezés. Vagy péntek óta a nejlonszatyor 50 millióval.
A nokia dobozról már lassan két éve kiderült, hogy nem létezett. Nem vagyok hős! Nem akartam mást, csak hazamenni - mondta el a bíróság előtt Balogh Zsolt, akit nyilván addig használtak, amíg kellett. Nem tisztünk állást foglalni Zuschlag János ügyében. De látunk némi párhuzamot az események menetében. Elvégre március van, eltelt a négy év, ideje kreálni egy ügyet, vagy felmelegíteni egy régit.
