" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
5

Kocogós igazságszolgáltatásról beszélt a B-csapat kapitánya egy badacsonytomaji lakossági fórumon. A nol.hu kameráinak köszönhetően láttuk, hallottuk a lényeget. Mármint hogy mit is gondol a kormányközeli civil szervezet alapítója az elszámoltatásról.

birosag_496.jpg

 

Az Csizmadia László szavaiból is kiderül, hogy itt nem sikerült a remélt áttörést végrehajtani. Az nem derül ki sajnos a videóból, hogy szerinte igazából miért akadt el az elszámoltatás folyamata. Az olyan jobboldali toposzok, mint például a lusztrációs törvény emlegetése, nem pótolják az értelmes gondolatot. Szerintem ennél többet ő sem tud mondani a kérdésről. Valószínűleg azért, mert ő sem érti igazán. Mert ha végignézzük a jogalkotó kétharmad tatárjárását az igazságszolgáltatás területén, akkor azt gondolhatnánk, hogy itt aztán kő kövön nem maradt. Pontosítsunk: kevés esélyt adtak a rendszer ellenfeleinek függetlenül attól, hogy bűnös-e, vagy esetleg ártatlan az ellen felhozott vádakban.

Felsorolni is nehéz lenne, csak egy-két példa: bírákat nyugdíjaztak, jutalmaztak illetve újakat neveztek ki. Megteremtették a peráthelyezések lehetőségét úgy, hogy arról a kétharmad által kinevezett új OBH elnök dönt, aki véletlenül a Fidesz egyik alapítójának a felesége. Hogy miért pont ezt emeljük ki? Miért nem arról kezdünk el beszélni, hogy ki is a legfőbb ügyész? Hogy bármi kiderülhet-e a mutyivilágról, legyen ez trafik-, vagy földmutyi, amíg Polt Péternek hívják a vádhatóság vezetőjét?

Csak azért maradjunk Handó Tünde tevékenységénék elemzésénél, mert az ő személyében fókuszálódik legjobban a kormánypárt azon szándéka, hogy a független bíróságok fölött hatalmi kontrollt megteremtse. Neki köszönhetően kerültek el Budapestről olyan politikailag kényes ügyek mint a BKV-per, vagy Sukoró ügye. Persze ne felejtsük el, hogy a kétharmados törvénygyár tette ezt lehetővé. Egy kis emlékeztető, hogyan is nézet ki mindez 2012-ben.

2012. január 5-én Handó Tünde kinevezte a Fővárosi Törvényszék elnökévé Fazekas Sándort. A BKV-per vádiratát az iktatópecsét szerint 2012. január 11-én érkeztették a Fővárosi Törvényszéken, ahol Fazekas már január 17-én (kinevezése után néhány nappal) élt az új jogszabályok adta lehetőségével, és példátlan gyorsasággal indítványozta Handó Tündénél az áthelyezést. Az OBH honlapján közzétett adatok szerint Handó Tünde 2012. február 20-án adta ki azt az elnöki ajánlást, amely rendezi a perek áthelyezésénél figyelembe veendő szempontrendszert. Ennek ellenére már február 16-án, hivatalos formában létező szempontrendszer híján, jogorvoslati lehetőség nélkül meghozta döntését a BKV-ügy áthelyezésről.  

Az azóta eltelt két évben bebizonyosodott, hogy még Orbán kétharmada sem bír el Strasbourg meg a Velencei Bizottság bástyáival. Kénytelenek volt visszavonulót fújni több esetben, a bírósági ügyáthelyezésről szóló törvény kapcsán pedig már a megbízhatóvá feltöltött Alkotmánybíróság is kimondta, hogy az sértette a tisztességes eljárás két követelményét, a törvényes bíróhoz és a pártatlan bírósághoz való jogot. Mindez a joggal való gyurmázás eredményezte azt a helyzetet, hogy az áthelyezett ügyeknek, köztük a két legfontosabbnak, Sukorónak, illetve a BK-pernek nincs gazdája. Jelenleg nincs törvényszék, amely tárgyalná az ügyeket.

És akkor innen üzenhetünk az elszámoltatást oly hangosan követelő “civileknek”: azért, hogy ez a helyzet kialakulhatott csak és kizárólag a törvényhozó kétharmad a felelős. Nem a bíróságok, még csak nem is az ügyészség vagy a rendőrség. Csak a politikai akarat, amely mindenáron ítéletet mondana az általa bűnösnek nyilvánított emberek fölött. Függetlenül a tényektől, vagy az európai jogelvektől.



 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása