" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
12

Két tanú is vallomást tett Kecskeméten a BKV-per keddi tárgyalásán: ismét a szentendrei HÉV-vonal utastájékoztató rendszerének kiépítése volt a téma. 

2013-08-30 15.07.00.jpg

Elsőként Egervári Ajtonyt hallgatta meg a bíróság. A C.C. Soft Kft. egykori igazgatója a bíró kérdésére fenntartotta korábbi állítását, miszerint az eredeti ajánlatukban szerepeltetett kijelzőket a közlekedési vállalat kérésére módosították abból a célból, hogy azokat a BKV reklám,- illetve promóciós célra is fel tudja használni. Hozzátette: a C.C. Soft-nak megállapodása volt az Electro Word-del arra vonatkozóan, hogy a beszerzett LCD tévék ipari üzemeltetése kapcsán milyen garanciális feltételeket vállal a BKV felé a C.C. Soft. Ez emelte meg a szerződés összegét. A C.C. Soft szakmai felkészültségéről azt mondta, hogy abban az időszakban a projekten dolgozó vezető munkatársuk ma a Synergonnál dolgozik a Futár-rendszer megvalósításán, szintén vezető pozícióban. Kiemelte, hogy a sajtóban megjelenő cikkek hozzájárultak ahhoz, hogy nem szerződött ezután velük az állami-, illetve az önkormányzati szektor, holott korábban százmilliós nagyságrendben dolgoztak különböző projekteken.

A második tanú M. György volt, aki a HÉV-vonal biztosítóberendezését kiépítő Thales Magyarország Kft.-nél ebben az időszakban ügyvezetőként tevékenykedett. Elhangzott: 2005 áprilisában nyerték el a megbízást a HÉV-vonal felújításával kapcsolatosan a biztosító berendezések kiépítésére. Kiemelte, hogy akkor még nem volt szó utastájékoztatási rendszer kiépítéséről. Több megbeszélés után arra jutottak, hogy a BKV kidolgozza a műszaki specifikációt, ami alapján a két cég összehangolja a rendszereiket. A Thales ajánlata erre 246 ezer euróról szólt. A tanú nyilvánvalóvá tette: őket nem kötelezhették arra, hogy a szerződésükben nem szereplő munkát ingyen elvégezzék egy másik projekt, tehát az utastájékoztató rendszer kiépítésével kapcsolatosan. Megjegyezte: gyengének érezte a BKV projektmenedzsmentjét az ügymenetben, érdemi reakció nem volt a közlekedési vállalat részéről az ajánlatukra, ezért ez az elem kikerült a projektből. A vádirat azt állítja: már 2007. júliusában, a C.C. Soft-BKV szerződés aláírásakor látható volt, hogy a Kft. nem képes megfelelően kiépíteni a rendszert, mivel nem tudott megállapodni a Thales-szel. Ennek kapcsán a tanú elmondta: csak július végén vették fel a kapcsolatot a C.C. Soft-tal, októberre tisztázódtak a műszaki elvárások a BKV részéről, és a Thales novemberben adta az említett ajánlatot. Megítélése szerint ez a vádirati megállapítás tehát nem helytálló.

Forrás: Népszava online

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.