" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
21

Első ízben hallgatják meg a BKV-ügy egyik koronatanúját kedden a Kecskeméti Törvényszéken. A nyomozás két esztendeje alatt ugyanis a hatóságok nem voltak kíváncsiak a C.C.Soft Kft. vezetőjére E. A.-ra, aki most a bíróság előtt tehet vallomást a HÉV utastájékoztató rendszerével kapcsolatos vádpontról.

tuntetes.jpg

A rendszer kiépítéséről szóló szerződést a C.C. Soft Kft.-vel 2007 júliusában kötötte meg, majd október elején módosította a BKV. Nincs olyan okirati bizonyíték, ami azt támasztaná alá, hogy akár Hagyó Miklós akkori főpolgármester-helyettes - a BKV-per elsőrendű vádlottja - vagy az ő kabinete foglalkozott volna ezzel az üggyel. A vádirat mégis - kizárólag Balogh Zsolt volt BKV-vezérigazgató vallomása alapján - azt rója Hagyó terhére, hogy ő utasította Baloghot arra, hogy az elvégzett munkák után a kifizetés a C.C. Soft felé még az év karácsonya előtt történjen meg.

Erre Balogh a jobboldali médiában tett - egymásnak is ellentmondó -  állításai szerint a városházán, Hagyó irodája előtti folyosón, a nyakát szorongatva utasította a volt főpolgármester-helyettes. A 2010 márciusi gyanúsítotti vallomásában Balogh viszont már arról beszélt, hogy a szerződéskötést követően megkereste őt E. A., aki közölte vele, hogy "műszaki problémáik vannak és többletmunkát kell kiépíteniük, a teljesítés érdekében", majd ezután találkozott Hagyóval, aki kiadta az utasítást a kifizetéssel kapcsolatban.

A hatóságok ezek után sem hallgatták ki E. A.-t, hiába jelentkezett a rendőrségen, hogy vallomást tegyen. A BRFK-nál közölték vele, hogy az ügy jelenlegi szakaszában nincs szükség a nyilatkozatára. E. A. eddig csak a médiának adott interjúkban tudta cáfolni a vele kapcsolatba hozott terhelő állításokat. Most azonban lesz lehetősége arra, hogy a bíróság előtt is tisztázza az ügy körülményeit.

Forrás: Népszava online

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása