" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

máj
21

A BKV-ügyet vezető nyomozó bírók és más hatósági személyek befolyásolását ígérte az egyik tanúnak, ha valótlan terhelő vallomást ír alá - tálalt ki a vád egyik tanúja a BKV-per keddi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken a nepszava.hu helyszíni tudósítása szerint.

Pálocska János tanú, BKV-alvállalkozó éppen más, azóta felmentéssel zárult ügyben állt kényszerintézkedés alatt, amikor a nyomozó egy közös magánnyomozó ismerősük társaságában megkereste őt. Dr. Bói László rendőr százados, a BKV-ügyet vezető nyomozó a tanú állítása szerint azt ígérte Pálocskának, hogy egy másik, folyamatban lévő ügyében befolyásolja a bírót és a nyomozást, ha cserébe aláírja az említett magánnyomozó véleményét, elismerve azt saját vallomásaként.

pisztoly.jpg

http://www.fgbmfi.hu

Érzelmileg túlfűtött vallomásában Pálocska a bíróságon úgy fogalmazott, "pofátlanság" volt Bói nyomozótól, hogy az ígérgetést követően utasításokkal kényszerítette, írjon alá egy olyan összeollózott terhelő vallomást a BKV-ügyben, amelynek még csak a szereplőit sem ismeri. Állítása szerint Bói - utalva a BKV-per elsőrendű vádlottjára, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesre - közölte vele, hogy "Hagyót le fogják tartóztatni, ez már eldöntött tény, kell a vallomás". A BKV-ügyet vezető nyomozó azt is felajánlotta a tanúnak, hogy ha segít, akkor - más hatóságok befolyásolásával - enyhítenek a kényszerintézkedésén, vagy megszüntetik azt.

Pálocska a Sportlife Media nevű céget mártotta be eredeti vallomásában. Rendőrségi vallomásában arról beszélt, a Sportlife tulajdonosa, Sz. László volt NBI-es kapus által irányított gazdasági társaságok többnyire marketing témában fiktív számlákat nyújtottak be a különböző állami vállalatok részére, ilyen volt a BKV is.

Pálocska a hvg.hu-n ismertetett vallomása szerint bármelyik cég nyert a BKV tenderén, a megnyert összeg 70 százalékát kellett visszaosztania. „Hagyó Miklós volt a felettes, azonban köztes emberként nem egyszer a postás szerepét Lelovics Ottó látta el" – máskor pedig a tanúvallomás szerint Horváth Éva –, főleg „olyan esetekben landoltak a pénzek Lelovicsnál, amikor Hagyó nem volt a Városházán, vagy egyéb okból volt akadályozva abban, hogy személyesen vegye át az összeget”.

Maga a vád tanúja, Pálocska János sem ismeretlen az alvilági életben. Mint arról beszámoltunk, a Molnár Péter vállalkozó eltűnése ügyében nyomozó hatóságok az ukrán maffia harmadik vonalába tartozó emberként ismerték.

Cikk forrása: http://index.hu/belfold/budapest/2013/05/07/hagyo-per_visszalott_a_vad_tanuja/

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása