" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
14

A Népszava információi szerint tudta nélkül adtak kábítószert a börtönben a BKV-per egyik vádlottjának. Hagyó Miklós egykori sajtósát fegyelmi eljárással fenyegették, "mert nincsenek jogai". A napilap online a hagyomiklos.com oldalon található jegyzőkönyvre hivatkozva tárja fel az ügy körülményeit.

A dokumentum szerint H. É. véletlenül tudta meg, hogy a Rivotil nevű gyógyszert írták fel számára a börtönorvosok, amely nagy eséllyel okoz függőséget, és általában kábítószeresek leszokásánál alkalmazzák. A jegyzőkönyv szerint a vádlott egészségi állapota nem indokolta a gyógyszer használatát, ő pedig nem is akarta azt bevenni, csupán egy másikat, amelyet izomlazítóként kapott gerincproblémáira. Ezt közölte is a nővérrel, majd másnap kérték tőle szándéka írásbeli megerősítését.

drogy.jpg(Fotó: http://korkep.sk)

Az előre megírt dokumentum átolvasását azonban nem engedélyezték, sőt, az aláírás melletti nagy terjedelmű üres helyet sem húzták át. H. É. ennek ellenére aláírta a nyilatkozatot, amit ezután elvettek tőle, és többé - kérése ellenére - nem kapta vissza. "Udvariasan kértem, de ő az aznapi ügyeletes szintes felügyelővel együttműködve megfenyegetett, hogy amennyiben 'nem fogom be a számat, mert nekem itt nincsenek semmilyen jogaim' (szó szerinti idézet) 'akkor fegyelmit fogok kapni', majd rám csapták a zárka beszélőnyílását" - áll a jegyzőkönyvben, amellyel a vádlott ügyvédeihez, valamint a büntetés-végrehajtáshoz fordult, választ várva arra a kérdésre, hogy jogában áll-e a vele aláíratott dokumentumokat elolvasni, datálni, és az üres lapterületeket áthúzni.

Nem ez volt az első eset, hogy H. É. panasszal élt fogva tartási körülményei miatt, korábban jelezte, hogy vallási okokból érte hátrányos megkülönböztetés előzetes letartóztatása idején.


Forrás: STOP/Népszava Online

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása