" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
6

Kínos kérdésekre kellett válaszolnia Székelyné Pásztor Erzsébetnek, a BKV jelenlegi, társasági kapcsolatokért felelős igazgatójának a Hagyó-per tegnapi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. A vádlottak azt próbálták bizonyítani a volt kollégájuknak szegezett kérdéseikkel, hogy az ellenük folytatott hadjárat mögött Kocsis István korábbi BKV-vezér állt.

Székelyné elismerte, hogy a Kocsis-féle feljelentések alapját képező belső vizsgálatok lefolytatására kevés idő állt rendelkezésre, és több esetben nem lehetett alapos az ellenőrzés. Példaként említette, hogy olyan ügyben is elmarasztaló vizsgálati eredmény született, amelynél - bár a BKV irattárában nem találtak teljes dokumentációt - az interneten máig fellelhetőek a szerződés teljesítését igazoló sajtómegjelenések.

Mint ismeretes, a BKV-botrány csúcspontját Kocsis István feljelentései, és az azok következtében indult nyomozások jelentették. Székelyné elismerte, hogy Kocsis korábban vezetői állást ajánlott neki, és előzőleg a paksi atomerőműben is együtt dolgoztak. A nyomozás során Székelyné a vádlottak közül többre terhelő vallomást tett. Most elismerte azt is, hogy a kommunikációs feladatokat oly módon látta és látja el a közlekedési cég, amit az ügyészség Hagyóék esetében bűncselekménynek tartott. Kérdésekre válaszolva elmondta, a mai napig árulnak BKV-s (és BKK-s) ajándéktárgyakat, amelyek hasznot hajtanak a közlekedési cégnek. Megerősítette, hogy az ő vezetése alatt is szponzoráltak sportot és kultúrát, és több esetben ugyanazokkal a cégekkel kötöttek szerződéseket, mint a vádlottak korábban.

A vádat alapvetően befolyásoló, a Well Kft. szerződéseit érintő kérdésekben Székelyné megerősítette a vádlottak azon álláspontját, hogy a Combino-kampány és a többi megbízás nem volt szükségtelen. Azt állította, csupán formai hiba volt a dokumentációban, visszaélés gyanújáról most már nem beszélt. Sőt, azt is megerősítette, hogy ő is hosszabbított szerződést a Well Kft-vel, de hogy 2 és fél vagy 5 millió havi nettóért, arra nem emlékszik. A vádlottak a tárgyalás szünetében arról beszéltek, nem tartják véletlennek, hogy Székelyné Kocsis BKV-tól való távozása óta "sokat felejtett, és már egy szakmai véleményen van a vádlottakkal".

IMG_3889_JPG.jpg(Forrás: bkvfigyelo.postr.hu)



Szerintük Székelyné a kirúgások és feljelentések idején a volt vezérigazgató bizalmi embereként, vallomásaival és nyilatkozataival Kocsis elvárásai szerint járt el, most viszont nincs felette ilyen erős védelem. A BKV társasági kapcsolatokért felelős vezetője nem tagadta, hogy annak idején mindenben követte korábbi főnöke utasításait.

Fordult a kocka

Mintegy 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatóját és öt társát. Perük tegnap kezdődött a Kaposvári Törvényszéken - számolt be a kapos.hu. A vád szerint Kocsis és társai külföldi cégeken keresztül szivattyúzták ki a villamosművek pénzét. Az ügyész példaként említette, hogy 44 millió forintot fizettek egy osztrák cégnek egy három oldalas prezentációért, amelyben az újvédéki és egy albán hőerőművet mutattak be. Kocsis tagadta a vádakat, szerinte működése idején sikeres volt a Magyar Villamos Művek, és ha nem váltják le 2010-ben, és ezután nem állítják le a vádban szereplő beruházásokat, azok is nyereséget hoztak volna.


NÉPSZAVA-információ /

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása