" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

jan
22

A BKV-büntetőper vádlottai meghallgatásának végeztével a vádhatóság tett észrevételeket a Kecskeméti Törvényszéken. Homonnai János ügyész elsősorban a zsidózás és H. Éva vádlott begyógyszerezése miatt védekezett hosszan, noha ezen vádak nem nekik, hanem a börtönőröknek szóltak.

Emlékezetes, bírósági vallomásában a per elsőrendű vádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi sajtósa úgy számolt be előzetes letartóztatása körülményeiről: "öntötték a szemetet a zárka közepére, (...) hogy takaríts zsidó".

Az ügyész visszautasította a koncepciós eljárást, kényszervallatást, megaláztatásokat emlegető, nyomozást illető vádakat.

Megjegyezte, a vádlottaknak joguk van beszámolni az őket ért hátrányokról, de annak a bizonyításhoz nincs köze, hogy mit éltek át. A H. Éva vallomásaiban a börtönkörülményeket illető, az "50-es éveket idéző" vádakat az ügyészség nevében utasította vissza. Ahogy azt is, hogy kényszervallattak volna, bár - mint az ügyész hozzátette - mivel egy ilyen eljárás kényszerítő jellegű, rutintalanul így is meg lehet élni azt.

vallatás.jpg(Fotó forrása: stand-up-hirek.blog.hu)


Az ügyész továbbá védelmébe vette Szívós Mária alkotmánybírót is. Elmondta, hogy a vádlottak esetében mintegy 30 bíró hozott döntést kényszerintézkedésekről, így azt állítani, hogy emiatt nevezték ki alkotmánybírónak Szívóst, abszurd dolog. Homonnai arra nem tért ki, hogy Szívós Mária volt az, aki több vádlott esetében szigorította és tartotta fenn a szigorúbb kényszerintézkedést, sőt, több vádlottat a nyomozás későbbi szakaszában, hónapokkal a vallomástételük után vitetett vissza a börtönbe.

A tárgyaláson folytatódott H. Éva - részben visszavont - nyomozati vallomásainak felolvasása. Azon nyilatkozatait vonta vissza, amelyeket letartóztatása után, - szavai szerint - "családjától elszakítva, irányított kérdések feltételével, kényszervallatás során" tett. Az előzetesben töltött fél év alatt elmondása szerint a nyomozók terhelő vallomásokat kértek tőle Hagyóra és Puch Lászlóra, de kérésüknek "megalapozottan és bizonyítékokkal alátámasztható módon" nem tudott eleget tenni, bármennyire is szerette volna viszontlátni családját.

H. Éva nyomozati vallomásainak felolvasása után több vádlott észrevételezte az elhangzottakat. Jelezték, H. Éva bíróság előtt tett, illetve vissza nem vont nyomozati vallomásaiból is kitűnik, hogy a sajtós ténylegesen elvégezte munkáját a BKV-nál, és nem adott utasítást Hagyó nevében a közlekedési cég vezetőinek.


NÉPSZAVA-információ /

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása