" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

dec
10

Úgy látszik, tényleg nincs megállás a BKV-perben. Olyannyira, hogy a hullámok már Tarlós István bokáját nyaldossák, és nincs, aki megmondja, mikor lesz vége a dagálynak. Pedig Kecskeméten még tenger sincs, ráadásul újabb vallomás-visszavonás vagy kényszervallatás okozta panasz sem került elő a bírósági tárgyalóterem rendíthetetlen sziklafalai közül. Csupán a Hagyó Miklós és társai bűnösségét jelző világítótorony pislákol egyre inkább, mert fényét elhalványítja, hogy még erősebb körülötte az aktuálpolitika köde.

A fenti lírai képzavar-áradatot a Hagyó-dosszié blog bejegyzése ihlette. Ugyanis, ha nem így írtam volna le a helyzetet, akkor nyomdafestéket, illetve billentyűzetet nem tűrő szavak áradatát öntöttem volna a Kedves Olvasó monitorára, ami ugye – hiába lenne érthető – mégis tűrhetetlen. Arról van szó ugyanis, hogy a kényszervallató sokszor bepanaszolt nyomozócsoportot, amely a BKV-ügyet vizsgálta, Tarlós István egykori – szocialista, majd szociáldemokrata, végül (mit ad Isten!) független – alpolgármestere vezette.

Aki miután Tarlósból főpolgármester lett, gyorsan nyugdíjba ment a rendőrségtől, és olyan – csöppet sem bizalmi – pozíciókat töltött be, mint a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetői státusza, illetve a Fővárosi Biztonsági Iroda vezetői posztja. Ugye nem kell ecsetelnem, hogy ezeket nem kaphatja meg akárki. Nyilván kipróbált ember, megbízható fülkeforradalmár és szabadságharcos, ráadásul ügynöki múlttal, ami ebben a szakmában nem hátrány.

3450508_5cfc8015369bc87eb8d0fe0fdfdfac04_l.jpg(Forrás: index.hu)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy rendőrtisztként III/II-es ügynök volt, ami az elhárítást takarja. Így meglehetősen tiszteletreméltó feladatkör, ami a mindenkori államformától és vezetéstől függetlenül, a haza érdekét szolgálja. Illetve tiszteletreméltó lenne, ha… Ha annak idején nem pont a III/II-es, elhárításban betöltött szerepe miatt támadták volna Pető úr jelenlegi gazdái főnökei Medgyessy Péter miniszterelnököt.

Tehát mondhatjuk bátran, hogy a Hagyó Miklós és társai ellen folytatott nyomozást egy olyan ember vezette, akit jelenlegi támogatói egyáltalán nem látnának szívesen, ha a politikai ellenfél soraiban lenne. Így viszont… Persze, a fentiek csak akkor igazak, ha hihetünk a Hagyó-dossziénak. Márpedig eljött a pillanat, amikor én sokkal inkább a volt főpolgármester-helyettes köreinek hiszek, mint a kormánynak, vagy bármelyik fidesznyiknek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása