" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
15

A Kecskeméti Törvényszéken tegnap folytatódott a büntetőeljárás Hagyó Miklós és társai ügyében. A főszereplő ismét az elsőrendű vádlott, a bűnszervezet vezetőjeként hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és zsarolással vádolt Hagyó volt, aki a nyolcadrendű vádlott, Regőczi Miklós, egykori BKV-vezérhelyettes vallomásához fűzött észrevételeket.

Ebben a régi dalt újra hangszerelve, vagyis az ügyészséget támadva terítékre került Demszky Gábor, aki felbukkant Regőczi nyomozati vallomásában is. Hagyó felidézte, a volt főpolgármester utasítására kellett felvenni a BKV-hoz vezérigazgató-helyettesnek Demszky szomszédját. Demszky utasította a BKV vezetőit, hogy egy bizonyos cégtől rendeljenek tanulmányt a paraméterkönyv elkészítéséhez, és ő adott utasítást arra is, hogy hirdessenek a Pesti Estben, s hogy kössenek szerződést szomszédja, Olti Ferenc cégével, aki kevesellte BKV-vezérigazgató-helyettesi fizetését.

20121116_01.jpgAz elsőrendű vádlott tegnap hiányolta volt főnökét a kecskeméti tárgyalóteremből (Fotó: MH)

Hagyó Miklós – Regőczi Miklós nyomozati vallomása alapján – felidézte, hogy Tóthfalusi György SZDSZ-es képviselő, Olti Ferenc „szomszéd” és Dancs Gábor közlekedési tanácsnok is adott utasítást szerződések megkötésére, ám az ügyészség „sajátos szemléletét minősíti”, hogy ők nemhogy vádlottak nem lettek az eljárásban, de még tanúk sem.

„Mi a jelentősége ennek? – tette fel a kérdést Hagyó. – Kivel szemben és miért indít eljárást? Kivel szemben és miért szünteti meg azt? Ki az, akit még tanúként sem hallgat meg?” Hozzátette: „Noha meg vagyok győződve arról, hogy politikustársaim jogszerűen jártak el, ám nevük mégis felbukkan a jegyzőkönyvekben, mint olyan személyeké, akik utasítást adtak a BKV vezetőinek, ennek ellenére velük szemben nem folyt nyomozás.” S hogy a gondolatmenet befejezése gömbölyű legyen, az elsőrendű vádlott annak a reményének adott hangot, hogy az eljárás végére a törvényszék is választ kap a kiválasztás okainak igazi hátterére.

Hagyó – folytatva az ügyészség „leleplezésének” tényeit – felidézte, hogy a BKV kommunikációs vezérigazgató-helyettese az egyik, az ügyészség által a vádiratban szükségtelennek tartott szerződésről 2010. február 10-i kihallgatásán még úgy beszél, hogy ez „hasznos volt”, de február 26-án már azt mondta ugyanerről, hogy „semmi szükség nem volt rá, enélkül is mennek a buszok”. Tudniillik egy GPS-szerződésről volt szó.

Az egykori főpolgármester-helyettes a vallomás módosítását azzal indokolta, hogy Regőczi Miklós az első vallomás idején még csak házi őrizetben volt, ám a másodiknál már előzetes letartóztatásban, kvázi ezzel is alátámasztva a BKV-vezető bíróság előtt tett vallomását, amely szerint pszichikai kényszer hatására vallott, s azt mondta, amit a nyomozók „hallani akartak”.

„Sem nekem, sem munkatársaimnak a kabinetben nem volt utasítási jogköre” – ismételte meg Hagyó Miklós a kihallgatása során százszor, tán ezerszer is elhangzott mondatot, sőt a kabinetjének a vádlottak padján ülő tagjairól azt is hozzátette, valamennyien „lelkiismeretesen, alaposan, a szabályokat betartva jártak el”, csupán a „munkaszeretetük” vezette őket, s a nyomozás során legfeljebb az ügyészségnek történő „megfelelni vágyás” miatt állítottak olyanokat, amelyeknek nem volt valóságalapja.

A 300 milliós Synergon-szerződés­ről – ennek kapcsán vádolják Hagyót kétszer 15 millió forint kenőpénz átvételével – az elsőrendű vádlott azt mondta, a főváros akarata volt, hogy ezzel a céggel szerződjenek, bár azt konkrétan nem tudja, a döntést ki hozta meg a fővárosnál.

A BKV, mint a büntetőügy sértettje, tegnap bejelentette, hogy a vádiratban szereplő másfél milliárd forint, illetve az okozott kár járulékainak erejéig polgári jogi igényt jelent be, s emiatt kérte a törvényszéket, hogy valamennyi vádlott esetében tartsa fenn a Fővárosi Törvényszéken korábban elrendelt vagyoni zárakat.

Az ötödrendű és a tizennegyed­rendű vádlott, Lelovics Ottó és Szilágyiné Szalai Eleonóra indítványt tett vagyontárgyaik zár alóli feloldására, ám indítványaikat tegnap elutasították.

Forrás: http://www2.magyarhirlap.hu/belfold/hagyo-miklos-folytatta-a-leleplezest

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása