" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

sze
3

Hagyó Miklós egykori szocialista politikus ellen kilenc hónapon keresztül tartó előzetes letartóztatása idején alaptalanul vádat emeltek magánokirat-hamisítás miatt, majd hónapokkal később jogerősen felmentették. Az ügyészség azt a prekoncepcióját akarta tényekkel alátámasztani, hogy Hagyó az ügyvédje segítségével "jogi képviselőnek álcázta" élettársát, hogy így extra találkozási lehetőséget biztosítson kettejüknek az előzetes letartóztatás ideje alatt.  Érvelésük viszont az első fokon eljáró bíró, Németh Leona előtt, - aki törvényesen alkalmazta a vonatkozó jogszabályokat, és tisztességesen folytatta le a bizonyítási eljárást -, megdőlt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2012. január 16-án kihirdetett elsőfokú felmentő ítélete ellen az első fokon eljáró kerületi ügyész fellebbezést jelentett be, ám a másodfokon eljáró Fővárosi Főügyészség április közepén visszavonta ezt a fellebbezést, mivel nem volt érdemben támadható az elsőfokú bíróság indoklása.

Fussuk át, mi is történt pontosan: Hagyó a minden fogvatartottat megillető jogával élve kérte, hogy kapcsolatot tarthasson élettársával, amit a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet engedélyezett is, és az élettársat Hagyó Miklós kapcsolattartójaként - "hozzátartozói" minőségben - bevezette az intézet számítógépes nyilvántartási rendszerébe.

Majd kft.-éje folyamatban lévő ügyeinek vitelére hatalmazta meg élettársát. Megbízta ügyvédjét a meghatalmazások megszerkesztésével, azokat dr. Szűcs Viktor elkészítette, ellenjegyezte, majd az ügyészséghez is benyújtotta. Miután az ügyészség a meghatalmazást érkeztette, azaz a tudomásul vételt igazolva lepecsételte, az ügyvéd azt a bv-intézetnek megküldte az élettárs kérelmével együtt, amely arra irányult, hogy a kft. ügyeinek intézése érdekében a hozzátartozóként neki járó havi egy beszélőn felül havonta kétszer találkozhasson a fogvatartottal. Mindezek alapján az intézet nyilvántartási osztálya Hagyó Miklós élettársát "jogi képviselőként" rögzítette a számítógépes rendszerben.

Majd egy másik meghatalmazás is készült. A HírTV Célpont című műsora ugyanis Hagyó Miklós és élettársa személyiségi jogait sértő felvételeket mutatott be, amelyek miatt kártérítési per indult a Fővárosi Bíróságon, ezért Hagyó Miklós egy külön, szintén dr. Szűcs Viktor által szerkesztett okiratban arra is meghatalmazta az élettársát, hogy mint "jogi képviselő" ebben a perben ellássa a képviseletét. Élettársának azonban nem volt jogi végzettsége, és az ügyészség szerint csak azért készítették a meghatalmazást, hogy a hozzátartozókra vonatkozó szabályoknál jóval enyhébb korlátozással, illetve ellenőrzés nélkül érintkezhessen a fogva tartott Hagyó és őt látogató élettársa.

A január 16-án kihirdetett elsőfokú, akkor még nem jogerős felmentő ítéletben a PKKB kimondta, hogy a vádban szereplő magánokirat, a képviseleti jogot biztosító meghatalmazás nem hamis, ugyanis olyan polgári peres eljárás kapcsán született, amelyben nincs szükség "jogvégzett, kötelező jogi képviseletre". A másodrendű vádlott nem is akart olyan jogosultságokra szert tenni, amelyekhez jogi végzettség kellene.

németh leona.jpg(Forrás: kereso.nava.hu)

Németh Leona bíró januárban elmondta: egy polgári peres ügyben eljáró bíróság is elfogadta, hogy érvényes a meghatalmazás, amely egyébként alkalmatlan volt arra, hogy többletjogokat biztosítson. Szó nem volt arról, hogy Hagyó élettársa úgy akart volna bejutni a büntetés-végrehajtási intézetbe, mint Hagyó védője, és így kívánt volna korlátlanul, ellenőrizetlenül kapcsolatot tartani. Erre semmiféle okirat nem is utalt.

Ennek ellenére az eljárás alatt Kutron Katalin a Főügyészség nevében megtiltotta Hagyó Miklós és élettársa személyes érintkezését és telefonálását. Tehát az alaptalan vádemeléssel megfosztották őt a rendes hozzátartozói látogatás lehetőségétől is.

kutron - m1.jpg(Forrás: kereso.nava.hu)

Ennél is erősebb szál azonban az, hogy a 2012. január 16-i felmentő ítélet kimondásának másnapján kezdeményezte a Fővárosi Törvényszék, a BKV-ügy más bíróságra történő áthelyezését. A hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, mert előbbi intézmény annyira leterhelt számos más ügye miatt, hogy éppen ezt a - volt szocialista politikust érintő - ügyet nem tudta volna a törvényben előírt határidőre letárgyalni.

Erre - a későbbiekben megdőlt indokra - hivatkozva Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Szájer József fideszes EP-képviselő frissen kinevezett felesége a kecskeméti bíróságot jelölte ki az ügy tárgyalására. Egy olyan bíróságot, amellyel kapcsolatban már korábban is felmerült a fideszes irányú politikai elfogultság gyanúja.

hando2.jpg(Forrás: nepszava.hu)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása