" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

aug
28

Hagyó Miklós neve már a BKV-ügy nyomozásának kezdeti szakaszában - tehát, amikor még megalapozott gyanúról sem lehetett beszélni - meg lett hurcolva. Olyan híradások jelentek meg ugyanis a politikai szereplők által kézzel vezérelt és eltartott jobboldali médiumokban, amelyek kvázi bizonyított tényként állították, hogy Hagyó bűnös.

A laikusként érdeklődő vagy a híreket csupán „háttérzajként” hallgató állampolgárokat ez könnyen megtéveszthette, ezen meg sem lepődünk. Azon viszont igen, hogy a pártnak, az MSZP-nek, - amely berkeiben Hagyó 1998-tól, azaz 31 éves korától tevékenykedett - is elég volt ennyi ahhoz, hogy 2010. február elején visszalépésre kérje fel. Az ártatlanság vélelme és a közös munka alatt kialakult személyes ismeretségek is kevésnek bizonyultak a megjelent sajtóinformációk fényében.

Ahogyan az akkori cikkek fogalmaztak: „sajtóinformációk szerint Hagyó Miklósra terhelő vallomást tett Antal Attila, a BKV hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója, és Balogh Zsolt, a cég egykori megbízott vezetője.”

„Az MSZP is a sajtóból értesült arról, hogy a BKV két egykori vezetője a volt főpolgármester ellen vallott. A nem cáfolt kiszivárogtatás azt jelenti, hogy gyanúsított lesz Hagyó Miklósból. Itt a politika szerepe véget ér, a jogi eljárás évekig tart - mondta az MSZP fővárosi elnöke.”

Egyhangú szavazással eldöntötték, hogy nem terhelhetik meg egy ilyen súlyú üggyel az MSZP-t, ezért kérték visszalépésre az egyéni képviselő-jelöltségtől, valamint, hogy mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról.

Majd egy, a Népszavának adott interjúból kiderült: „a hét végéig az MSZP le akarja zárni ezt az ügyet. Információink szerint a párt szerdáig vár a válaszra, ha az nemleges lesz vagy Hagyó nem dönt, elindítják a hivatalos folyamatot, mellyel leveszik mindkét listáról. A közgyűlési mandátumáról ugyanakkor lemondatni nem lehet, arról csak maga a képviselő határozhat.”

burány.jpg(Bejelentik Hagyó visszahívását - forrás: index.hu)

Az MSZP fővárosi elnöksége döntését, - amellyel az akkori pártelnök és az országos vezetés is egyet értetett - így indokolta: "bár bíznak párttársuk ártatlanságában, de a körülötte kialakult politikai helyzet miatt kérték a visszalépésre, ugyanis a személyes érdeknél most előrébb való a párt érdeke."

Arra a kérdésre, hogyha bíznak Hagyó ártatlanságában, akkor miért mondjon le a képviselőjelöltségről és a fővárosi képviselőségről, a párt fővárosi elnöke így válaszolt: az állítások súlya miatt.
 
A párt tehát még a nyomozás kezdeti szakaszában egyértelműen elhatárolódott Hagyótól, majd évekkel később, 2012. március 25-én Szanyi Tibor, szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek adott interjújában Hagyó Miklóssal kapcsolatban úgy foglalt állást: "amivel gyanúsítják, abban full ártatlan, nem látott nokiás dobozt, se kicsit, se nagyot".

Hogy is van ez?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása